 |
Magyar tolmácsok az Európai Bizottságnál (állandó team):
A Bizottság kötelékében, de főleg a Tanács, a Régiók Bizottsága és a Gazdasági és Szociális Bizottság ülésein dolgozunk. 76
magyar szabadúszó kollégánkkal és más kabinok magyarul tudó tagjaival közösen látjuk el feladatunkat.
A tanácsi munkacsoporti ülések fő kihívása a szakmaiság, a jogi szövegek kötött megfogalmazása, a csúcstalálkozóké a politikai
tét nagysága. Miniszterelnökök, miniszterek, minisztériumi szakértők és tisztviselők, illetve az Állandó Képviselet magyar
munkatársai leggyakoribb "klienseink". Terminológusunk Bernáth Miklós Tamás. Főnökünk a dán Peter Aagard.
Magyar szabadúszó tolmácsok
Az EU-ban a tolmácsolást a DG Interpreting (SCIC) szervezi, és az akkreditált magyar szabadúszó tolmácsok jelenleg 76 fős
listáját is a DG Interpreting tartja karban.
A magyar szabadúszó tolmácsok elsősorban a Tanács vagy a Parlament ülésein dolgoznak. A luxembourgi Bíróságnak önálló
tolmácsszolgálata van, itt szabadúszó tolmácsokat nem foglalkoztatnak.
A 2005 tavaszán regisztrált magyar (nyelvvel rendelkező) szabadúszó konferenciatolmácsok neve a bal oldalon olvasható.
A szabadúszó tolmácsolásról általában ezen link mögött van olvasnivaló.
Gulyás Róbert
2006
A Bizottság kötelékében, de főleg a Tanács, a Régiók Bizottsága és a Gazdasági és Szociális Bizottság ülésein dolgozunk. 76
magyar szabadúszó kollégánkkal és más kabinok magyarul tudó tagjaival közösen látjuk el feladatunkat.
A tanácsi munkacsoporti ülések fő kihívása a szakmaiság, a jogi szövegek kötött megfogalmazása, a csúcstalálkozóké a politikai
tét nagysága. Miniszterelnökök, miniszterek, minisztériumi szakértők és tisztviselők, illetve az Állandó Képviselet magyar
munkatársai leggyakoribb "klienseink". Terminológusunk Bernáth Miklós Tamás. Főnökünk a dán Peter Aagard.
Magyar szabadúszó tolmácsok
Az EU-ban a tolmácsolást a DG Interpreting (SCIC) szervezi, és az akkreditált magyar szabadúszó tolmácsok jelenleg 76 fős
listáját is a DG Interpreting tartja karban.
A magyar szabadúszó tolmácsok elsősorban a Tanács vagy a Parlament ülésein dolgoznak. A luxembourgi Bíróságnak önálló
tolmácsszolgálata van, itt szabadúszó tolmácsokat nem foglalkoztatnak.
A 2005 tavaszán regisztrált magyar (nyelvvel rendelkező) szabadúszó konferenciatolmácsok neve a bal oldalon olvasható.
A szabadúszó tolmácsolásról általában ezen link mögött van olvasnivaló.
Gulyás Róbert
2006
Bizottsági tolmácsok (BXL) Asztalos Katalin Bernáth Miklós Tamás Fedineczné Vittay Katalin Gorka Noémi Horváth Tamás Pálosi Zoltán Robinek Ferenc Román Katalin HUTERM kapcsolattartó: Asztalos Katalin ----------------------------------------------------------- A SCIC által akkreditált magyar nyelvvel rendelkező (nem csak magyar) szabadúszó tolmácsok: Ambrózy István Ámon Annamária Andersen, Line Aquino, Roberto Atzel Kinga Bajcsi Péter Balogh Ágnes Bárdy Patricia Barta Péter Benedicty Gergely Biernaczky Adrien Bodnár Éva Bodor Éva Bóna Eszter Katalin Czakó László Csete Katalin Csiszár Nóra Csókay Balázs Deceunynck, Philip Dobai János Dusnoki Katalin Earls, Selim Elődi Anna Erdős Borbála Fáber András Fenyvesi Katalin Gecov Krisztina Gergely Virág Gorka Botond Gortvai Anna Grosschmid, Pablo Grut, Barbara Guczoghy Anna Halász Éva Háy György Heidinger, Johann Gabriel Herboly Edit Horváth Péter Iván Homonnai-Varga Andrea Ivancsó Sándor Kampis-Duvignau Anna Kappel Katalin Karácsonyi Judit Karakai Gábor Karinthi Judit Keller Petra Kerényi Géza Kertész Tibor Kiss Attila Koleszár Klára Korencsy Ottó Koroknai Mária Kovács Éva Környei Tibor Lányi Dániel Lászlo-Herbert Éva Lehel Zoltán Lieber Péter Loyola Dávid Mészáros László Milos Adrienn Nagy Noémi Németh Anikó Pilsitz Éva Radványi Tibor Rajki András Ress László Ringwald Judit Rohály Andrea Salgó János Sándor Claudia Schild Tamás Schmidt Péter Seresi Márta Simon Zita Simonfay Géza Simonfay Mária Somody Katalin Suba Zsuzsa Szabari Krisztina Szabó Péter Szabó Zsuzsanna Szalai Virág Szalontai-Tapfer Klára Székely Etelka Katalin Szilágyi Nóra Thewrewk-Pallaghy Péter-Erasme Tiborszky Péter Tiszavölgyi Judit Tóth Judit Tóth-Nagy Vilmos Török Attila Tubik Zoltán Turucz Éva Vaik Dóra Vajna Tünde Vas Mária Vértes László Vigild Éva |
Egy "régi motoros" (több évtizede és jelenleg szabadúszó tolmács) élményei a megváltozott munkakörülményekről:
Fáber András:
„Az első év közben a Brüsszel-Strasbourg-Luxemburg háromszögben”
A világon a szinkrontolmácsolás területén az Európai Unióban valósult meg az eddigi legnagyobb szabású gyakorlat: az uniós
intézmények ülésein 20 nyelvről 20 nyelvre kell rendszeresen fordítani és tolmácsolni. Büszke vagyok arra, hogy az „új nyelvek”
belépésétől, vagyis 2004. május elejétől kezdve részt vehetek ebben a munkában. Az elején szinte senki sem merte remélni,
hogy a rendszer működőképes lesz.
Nos, a csodával határos módon a tolmácsolás e rengeteg nyelvkombinációval azóta is üzemszerűen, gyakorlatilag szinte hiba
nélkül működik. Ott voltam a próbákon: a kollégák alig egy-két átkapcsolást vétettek el néha. Most már rendszeresen 19 nyelvi
kabin működik (máltai nyelvre csak ritkán van tolmácsolás, bár a máltai kollégák rendszeresen ott ülnek a kabinjukban, Máltán
ugyanis a másik hivatalos nyelv az angol, és a máltai küldöttek leggyakrabban ezt használják, illetve az angol kabint hallgatják.
Tapasztalatom szerint az Európai Tanács és az Európai Parlament ülésein a legutóbbi bővítés országaiból érkezett küldöttek,
illetve képviselők túlnyomó többsége a saját anyanyelvén szól hozzá, akárcsak a régiek. A lengyel, illetve a lett küldöttek, illetve
képviselők körében viszonylag gyakrabban fordul elő, hogy idegen nyelven (leginkább angolul) beszélnek, de a magyarok között
is akad egy-két küldött, illetve képviselő, aki hozzászólásaiban (tartva a tolmácsok esetleges pontatlanságaitól, kihagyásaitól,
félrefordításaitól) olykor vagy rendszeresen idegen nyelvet használ. Itt jegyzem meg, hogy hivatali korlátokból, illetve a dolog
jellegéből adódóan a tolmácsok kapcsolata a delegátusokkal nem olyan oldott és természete, mint otthon (a tolmácsoknak
például ülés közben tilos az ülésterembe bemenni, és íratlan szabály, hogy egy tolmácsnak nem illik a más társadalmi
kategóriába tartozó küldöttekkel bizalmaskodni: az uniós intézmények épületeiben egyes éttermekbe, irodákba a tolmács-
badge nem is jogosít belépésre). Ennek ellenére az alkalmi találkozások során, igyekszünk oda hatni, hogy a bizalmatlanok is
jobban bízzanak a tolmácsok munkájának szakszerűségében, sőt, az Európai Parlamentben már formális egyeztetés is
kezdődött a magyar képviselők (és asszisztenseik) és a tolmácsszervek, illetve a tolmácsok között. Az első ilyen hivatalos
megbeszélésre 2005. február elején került sor.
Azon kevés magyar tolmács közé tartozom, akik már az összes uniós intézményben - SCIC, parlamenti tolmács-szolgálat,
Európai Bíróság – tolmácsoltak, így elég átfogó rálátásom van arra, hogyan folyik ott ez a munka. Rendszeresen utazom
Budapest, Brüsszel, Strasbourg és Luxembourg között, ami elég megterhelő, de örülök, hogy teljes erőbedobással részt
vehetek ebben a munkában. Igen hasznos szakmai tapasztalatokat szerzek, és a szellemi kapacitásomat is próbára tehetem.
Az uniós tolmácsolás kibővített rendszere felépült és 2004. május 3. (az első kibővített ülés időpontja) óta zökkenőmentesen
működik. A tolmácsok fegyelmezetten teszik a dolgukat. Nagy a terhelés, a feladat speciális, de lehet bírni. Ez nem kor-függő,
de azért vannak, akik kidőlnek a sorból.
Bizony a fiatalok között is akad, aki alig bírja. Sok tehetséges, de szakmailag tapasztalatlan fiatal is bekerült a brüsszeli tolmács-
gárdába. Ezek egy része folyamatosan képezi magát, és majd hosszabb távon is beválik, más részük alkalmasint kihullik.
Hosszabb távon azokra a kollégákra kívánnak építeni az EU tolmácsfoglalkoztató intézményei, akik legalább két-három nyelvből
képesek magas szinten tolmácsolni. (A + C + C + C, illetve A + B + C + C nyelvkombináció – egyelőre az ilyen ritka, mint a fehér
holló. Úgyhogy kivételképpen felvettek –felvesznek - tehetséges, fiatal kollégákat egyetlen „C” szintű nyelvtudással is. Persze
nekik később majd „adjonction”-t kell tenniük: újabb nyelvből – nyelvekből – le kell majd tenniük a SCIC-vizsgát vagy a
„concours”-t.) Szavaimat igazolhatják a jelenlévő kollégák között többen is, akik szintén rendszeresen dolgoznak az EU
intézményeiben. A brüsszeli munkáltatók szerint az új tagállamok közül Magyarországon a legjobb a tolmácsképzés (három
uniós akkreditációjú tolmácsképző intézmény is van nálunk: az ELTE FTK, a strasbourg-i Marc Bloch egyetem diplomáját adó
Műegyetemi Tolmácsképző, illetve a Szegedi Egyetemen működő intézet), nem kellett velünk „a nulláról indulni”.
Technikai szempontból igen jó körülmények között dolgozunk. Betartják a kabinokra vonatkozó műszaki és kényelmi
szabványokat (hangszigetelés, légköbméter, hőmérséklet, légnedvesség, ergonomikus berendezés, víz, kávé) és optimális
munkafeltételeket biztosítanak. Semmi mással nem kell törődnünk, csak azzal, hogy a munkát jól elvégezzük.
A munka speciális. Valaha az volt a vélemény, hogy a szinkrontolmácsolásból száműzni kell a relét. Kiderült, hogy szép a teória,
de 20 nyelvet – legalábbis egyelőre - nem lehet így lefedni. Ehhez öt-hat passzív nyelvből nagy biztonsággal saját anyanyelvére
tolmácsolni képes tolmácsgárdára van szükség, ami még hosszú távon is valószínűtlen, hogy létrejön. A Tanácsban és a
Parlamentben már rájöttek, lehetővé kell tenni, hogy a tolmácsok egyszeres reléből dolgozzanak. A kétszeres relét igyekszünk
elkerülni. A tolmácsolás az „új nyelvű kabinokban” 95 százalékban, illetve az úgynevezett „nagy nyelvi kabinokban” 100
százalékban anyanyelvre történik.
A lehetséges nyelvkombinációk száma számításom szerint meghaladja a százat. Gyakorlatilag azonban többnyire valamely
nagy nyelvből, illetve valamely régi nagy nyelvi kabin (angol, német, francia, olasz, spanyol) közvetítésével dolgozunk.
Létfontosságú, hogy milyen munkát végez az a kabin, amelyiknek a közvetítésével tolmácsolunk. Tapasztalataim többnyire
nagyon jók: régi kinti kollégáink többsége igazi „nagy profi”. Az információ-átadás gyakorlatilag száz százalékos. Igen ritkán
(mondhatni egyáltalán nem) követnek el súlyosabb szakmai hibát.
A magyar gárdában csak elvétve akad olyan kolléga, akinek érdekesebb, ritka nyelvkombinációja van. Egy kolléganőnk nemrég
vizsgázott le görögből, és akad olyan kollégánk-kolléganőnk is, aki hollandból, finnből vagy svédből is tud közvetlenül venni. De
mivel egy időben sok helyszínen sok ülés van, ez csak alkalmanként, kisegítő jelleggel működik. Így a magyar kabinban –
életemben először – együtt ülök és dolgozom más fő munkanyelvű kollégákkal.
Ez roppant tanulságos dolog. Ráadásul nem lehet előre tudni, hogy ki milyen nyelven fog hozzászólni, ennek folytán állandóan
a kabinban kell ülni és figyelni. Bármikor ránk kerülhet a sor. A kabin személyzetéből többnyire egy, olykor két azonos fő
munkanyelvű tolmács van megbízva azzal, hogy aznap, illetve azon az ülésen „retour”-t adjon. Akinek ez a feladata, netán „pivot
unique”, vagyis az arra az ülésre beosztott kollégák közül (akik létszáma a húsz kabinban eléri a 60 főt – egy-egy ülésen olykor
több a tolmács, mint a résztvevő) egyedül tud magyarból „visszafelé”, vagyis valamely nagy idegen nyelvre tolmácsolni, az ülés
alatt még a mellékhelyiségbe sem tud kimenni.
Az Európai Tanács, illetve az Európai Parlament ülésein három, alkalmanként négy tolmács ül egy-egy nyelvi kabinban. Az EU
Bíróság két tolmáccsal oldja meg a feladatot. A Bíróságon minden tárgyalás előtt egy egész napot biztosítanak a tolmácsnak a
felkészülésre. A Tanácsban is sokat kell készülni az ülésekre, de ott minden nap dolgozni kell, napi hét-hét és fél óra a nettó
munkaidő. A délelőtti és a délutáni ülés (séance) közé - újlatin nyelvű országok szokása szerint - hosszabb (legalább másfél
órás, de gyakran két-két és fél órás) ebédszünetet iktatnak be. Az átlagos munkaterhelés elég nagy: nem ritka, hogy valaki egy
héten akár nyolc-tíz „séance”-t is végigdolgozik. Vannak esti és olykor (főleg a Parlamentben, de néha az Európai Tanácsban
is) éjszakai ülések. Éjszakai ülés után a rákövetkező nap délelőttjén fél nap pihenőidő jár. Az állásban lévők („fonctionnaire”-ek,
illetve „temporaire”-ek „normája” (bár ezt még senki nem látta leírva) kéthetenként tizenkilenc „séance”. Egy „séance” átlagos
időtartama három és fél-négy óra. A Tanácsban egy átlagos munkahét öt, a Parlamentben négy napos. A Tanácsban általában
délelőtt tízkor kezdődnek az ülések, és kb. délután hatig tartanak. A Parlamentben reggel kilenckor, és este fél hétig szoktak
tartani. A Parlament plenáris ülésein osztott teamek vannak, az igénybevétel olyan intenzív, hogy egy-egy bevetés nem tarthat
tovább két, maximum két és fél óránál, és senki nem osztható be napi kettőnél többször. A Bíróságon egy-egy tárgyalás ritkán
tart két-három óránál tovább, de ez terhelésben felér egy átlagos munkanappal.
Reagálni szeretnék a Népszabadságban tavaly ősszel megjelent cikkre. Miért szeretjük mi tolmácsok, ha a magyar delegátus
magyarul beszél? A plenáris ülésen egy-egy felszólalásra másfél usque három perc az időkorlát. El lehet képzelni, hogy egyes
képviselők milyen gyorsan hadarják el szövegeiket. A hivatali titoktartás megsértése nélkül hadd idézzek egy példát arra, hogy a
delegátusok olykor magyarul is csaknem megoldhatatlan feladat elé állítják a tolmácsot, különösen akkor, ha – mint ez
előfordul – az írott szöveget nem bocsátják a kabin rendelkezésére. „A Nyugat-Balkán országaival való tárgyalásra
felhatalmazást adó mandátumra vonatkozó magyar vizsgálati fenntartást visszavonjuk.” Az ilyen mondatszerkesztés, a határozói
és jelzős szerkezetek halmozása – első hallásra improvizálva – egyszerűen követhetetlen, arról nem beszélve, hogy angolra
vagy franciára csak akkor fordítható. Ha a tolmács a végén kezdi, és onnan halad visszafelé. Vagy egy másikat: „Különösen
értékes az a holisztikus megközelítés, amely a munkahelyteremtés kérdéskörét és a foglalkoztatottság növelésének a
szükségességét a makrogazdasági környezet alakulásával szoros korrelációba hozza és rámutat a gazdasági növekedés
lassuló vagy gyorsuló ütemének igen fontos szerepére is.” A magyar tolmácsok megpróbálják rávenni a magyar küldötteket,
hogy beszéljenek emberi nyelven.
Különösen visszás, ha olyan kollégák keltik rossz hírét a kint dolgozó tolmácsoknak, akik csak hallomásból, szállongó
pletykákból értesülhettek arról, hogyan folyik a munka Brüsszelben, Strasbourg-ban vagy Luxembourg-ban. Egy kolléga a
televízióban engedett meg magának megfellebbezhetetlennek szánt kijelentéseket, és tavaly ősszel három itthoni kollégánk a
Népszabadságban nyilatkozott, egyebek között arról, hogy Strasbourg-ban a magyar tolmácsok könyörögnek a kiküldötteknek,
hogy beszéljenek magyarul, mert ők így többet gyakorolhatják az angolt. Ez alaptalan rágalom, és az irigység vagy a
rosszindulat is mondathatta az illetőkkel.
Persze nem mindig és nem mindenki dolgozik egyenletesen, illetve tökéletesen. Akadnak szakmai hibák, jó tolmács is lehet
indiszponált.
Történtek és történnek félrefordítások is, ezért szükségesek a megfelelő háttérismeretek. Előfordult, hogy a „multilateral
agreement” angol kifejezést valaki máltai megállapodásnak fordította. Sok félreértés adódik a különböző anyanyelvű beszélők
sajátos kiejtése miatt. Nagy tapasztalattal lehet csak rájönni, hogy amikor a német anyanyelvű beszélő „Poltikszi integrup”-ot
mond, akkor angolul a Baltic Sea-ről van szó, vagy hogy amikor egy – egyébként kelet-közép-európai illetőségű - elnök kiejti a
„csekk” hangcsoportot, akkor nem egy cseh nemzetiségű delegátusra utal, sem pedig a pénzforgalomra, hanem arra, hogy az
éppen folyó szavazást elektronikusan kell ellenőrizni („check”). Vagy könnyen egy újabb, ismeretlen rövidítésnek gondolhatja a
tolmács, amikor az EGNC (i-dzsi-en-szi) hangcsoportot hallja, holott csak az Égei-tengerről van szó angolul. A nemzetközi
politikában amúgy is rengeteg a rövidítés, ezeket mind több nyelven (magyarul is) pontosan kell ismerni és visszaadni. Az
angol UNDP franciául PNUD (magyarul az ENSZ fejlesztési programját jelenti), a francia OSCE magyarul EBESZ. Ami angolul
ESDP, az franciául PESD, magyarul pedig EBVP (Európai Biztonság- és Védelempolitika), és így tovább. A speciális uniós
rövidítéseket pedig még inkább: tudni kell, hogy a „kobü” betűszó (leírva: COBU) az Európai Parlament Költségvetési
Szakbizottságát takarja, a „kokobü” pedig (leírva: COCOBU) a Költségvetési Ellenőrző Szakbizottságot). Nem összetévesztendő!
Akkor sem, ha valaki épp abban a pillanatban köhög vagy tüsszent akár az ülésteremben, akár a kabinban. A szóhasználat, a
terminológia egyébként messzemenően formalizálva van. A francia „Commission exécutive” kifejezés az Európai Bizottságot
jelenti, és a „Règles de Procédure” a világért sem fordítandó „Házszabály”nak, mert a dokumentum hivatalos magyar
elnevezése „Eljárási Szabályzat”. Az sem magától értetődő, hogy mi fán terem a „shadow rapporteur” (ang.), illetve a „rapporteur
fictif” (hivatalosan egyelőre – jobb híján – árnyék-jelentéstevőnek fordítjuk magyarra).
Azt is a pillanat tört része alatt meg kell tudni érteni, hogy milyen anyanyelvű elnök hogyan torzítja el egy magyar (vagy más
állampolgárságú) hozzászóló nevét. Így Madame Kozakovaksz (fr.) egyszerűen Kósáné Kovács Magdolna, Monsieur Gzabaori
(fr.) nem más, mint Őy Csaba, a Mister Sendeván (ang.) megszólítás Szent-Iványi Istvánt takarja, Szenyor Ehhi (sp.) pedig
Hegyi Gyulát. Kezdők beérhetik a Százser / Zacher (Szájer József) vagy a Szürzsán (Surján László) hangcsoport megfejtésével.
Mint tudjuk, nem nyelvet fordítunk nyelvre, hanem egyik kultúrát egy másik kultúrára. Igencsak meggyűlt egy különben kiváló
kolléganő baja egy bújtatott József Attila-idézettel, amikor a magyar hozzászóló azt fejtegette, hogy a Nyugat akkor támogathat
bennünket hathatósan, ha „nemcsak szívére veszi gondjainkat, hanem a vállára is”. Nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy ezt
a szólásmondást kellett lefordítanom: „Ember legyen a talpán az, aki…” De az is megesett velem már (nem uniós
intézményben), hogy egy ünnepi beszéd szerzője és felolvasója egy hosszú Camus-idézettel kezdte megemlékezését –
magyarul. Szöveget persze miért kapna a tolmács, úgyhogy csak rajta, fordítsa vissza kapásból – francia eredetire…
Meg kell tanulnunk az uniós szakzsargont is, hogy el tudjunk igazodni. Minden formalizált, még az is, hogy ha a szónok hibázik,
mit kell mondani (a tolmács ne a saját nevében helyesbítsen). Még a közbeszólásokat is formalizálták. Ha változik a beszélő, a
tolmács legfeljebb ennyit mondhat: „Elnök:” Meg kellett tanulnunk másképpen gondolkodni.
A magyar tolmácsok között kb. 25 a főállású, a zöm kezdő. A Parlamentben, illetve a SCIC-nél 10 – 13 főállású (staff interpreter,
franciául fonctionnaire) - vagy ha meghatározott időre alkalmazták, akkor temporaire - van, a Bíróságnál csak ketten vannak
főállásban; a többi (mintegy negyven-ötven kolléga) freelance (szabadúszó), és többnyire Magyarországról (esetleg
Franciaországból vagy más környező országokból) utazgat ki, amikor – általában elég rendszeresen - szükség van rá. A
szükséges létszám a magyar kabinban sincs teljesen „feltöltve”. Mindig van lemorzsolódás, és lehet még vizsgára jelentkezni.
A tolmács állandó tartózkodási helyét (aminek alapján a kiküldetési honoráriumot és költségtérítéseket elszámolják) uniós
zsargonban angolul „professional domicile”-nak , illetve franciául „domicile professionnel”-nek nevezik. Olyan szabadúszó
kolléga is akad, aki a rendszeres foglalkoztatottság reményében kiköltözött Brüsszelbe. Neki a „domicile professionnel”-je
Brüsszel.
Azért jegyzem ezt meg, mert – a munkavégzéssel kapcsolatos sok más szakkifejezéshez hasonlóan - ez sem érthető első
hallásra. Csak a „beavatottak” tudják, mi az „affichage” vagy a „défraiement”, és kicsoda a „gestionnaire des paiements”.
Vannak időnként botrányok is. Kovács László azt mondta a sajtónak, hogy az első parlamenti szakbizottsági meghallgatásának
fogadtatása azért volt rossz, mert rosszul tolmácsolták. Ő ugyanis angolul beszélt. Egyébként szerintünk jobban járt volna, ha –
mint a második biztosjelölti meghallgatáson - az anyanyelvét használja. A tolmács-kolléga virtuóz módon fordította németre
még a „mozdonykerék-pumpálás” kifejezést is, ami pedig igazán nem tartozik az alapszókincshez.
Hát egyelőre ennyit – menet közben. Az utazósebességet sikerrel felvettük.
A többi „új nyelvű” kabinhoz képest igazán nincs szégyenkezni valónk, de egy pillanatra sem pihenhetünk babérjainkon, mert
azok igen hamar fonnyadnak. Minden perc újabb kihívás elé állít bennünket, és még hosszú időbe fog telni, mire a régi „nagy
nyelvű” kabinok szintjére és üzembiztosságára feltornásszuk magunkat. De amit általában teljesíteni tudunk, az kezdetnek
egyáltalán nem rossz.
Fáber András
2004
Fáber András:
„Az első év közben a Brüsszel-Strasbourg-Luxemburg háromszögben”
A világon a szinkrontolmácsolás területén az Európai Unióban valósult meg az eddigi legnagyobb szabású gyakorlat: az uniós
intézmények ülésein 20 nyelvről 20 nyelvre kell rendszeresen fordítani és tolmácsolni. Büszke vagyok arra, hogy az „új nyelvek”
belépésétől, vagyis 2004. május elejétől kezdve részt vehetek ebben a munkában. Az elején szinte senki sem merte remélni,
hogy a rendszer működőképes lesz.
Nos, a csodával határos módon a tolmácsolás e rengeteg nyelvkombinációval azóta is üzemszerűen, gyakorlatilag szinte hiba
nélkül működik. Ott voltam a próbákon: a kollégák alig egy-két átkapcsolást vétettek el néha. Most már rendszeresen 19 nyelvi
kabin működik (máltai nyelvre csak ritkán van tolmácsolás, bár a máltai kollégák rendszeresen ott ülnek a kabinjukban, Máltán
ugyanis a másik hivatalos nyelv az angol, és a máltai küldöttek leggyakrabban ezt használják, illetve az angol kabint hallgatják.
Tapasztalatom szerint az Európai Tanács és az Európai Parlament ülésein a legutóbbi bővítés országaiból érkezett küldöttek,
illetve képviselők túlnyomó többsége a saját anyanyelvén szól hozzá, akárcsak a régiek. A lengyel, illetve a lett küldöttek, illetve
képviselők körében viszonylag gyakrabban fordul elő, hogy idegen nyelven (leginkább angolul) beszélnek, de a magyarok között
is akad egy-két küldött, illetve képviselő, aki hozzászólásaiban (tartva a tolmácsok esetleges pontatlanságaitól, kihagyásaitól,
félrefordításaitól) olykor vagy rendszeresen idegen nyelvet használ. Itt jegyzem meg, hogy hivatali korlátokból, illetve a dolog
jellegéből adódóan a tolmácsok kapcsolata a delegátusokkal nem olyan oldott és természete, mint otthon (a tolmácsoknak
például ülés közben tilos az ülésterembe bemenni, és íratlan szabály, hogy egy tolmácsnak nem illik a más társadalmi
kategóriába tartozó küldöttekkel bizalmaskodni: az uniós intézmények épületeiben egyes éttermekbe, irodákba a tolmács-
badge nem is jogosít belépésre). Ennek ellenére az alkalmi találkozások során, igyekszünk oda hatni, hogy a bizalmatlanok is
jobban bízzanak a tolmácsok munkájának szakszerűségében, sőt, az Európai Parlamentben már formális egyeztetés is
kezdődött a magyar képviselők (és asszisztenseik) és a tolmácsszervek, illetve a tolmácsok között. Az első ilyen hivatalos
megbeszélésre 2005. február elején került sor.
Azon kevés magyar tolmács közé tartozom, akik már az összes uniós intézményben - SCIC, parlamenti tolmács-szolgálat,
Európai Bíróság – tolmácsoltak, így elég átfogó rálátásom van arra, hogyan folyik ott ez a munka. Rendszeresen utazom
Budapest, Brüsszel, Strasbourg és Luxembourg között, ami elég megterhelő, de örülök, hogy teljes erőbedobással részt
vehetek ebben a munkában. Igen hasznos szakmai tapasztalatokat szerzek, és a szellemi kapacitásomat is próbára tehetem.
Az uniós tolmácsolás kibővített rendszere felépült és 2004. május 3. (az első kibővített ülés időpontja) óta zökkenőmentesen
működik. A tolmácsok fegyelmezetten teszik a dolgukat. Nagy a terhelés, a feladat speciális, de lehet bírni. Ez nem kor-függő,
de azért vannak, akik kidőlnek a sorból.
Bizony a fiatalok között is akad, aki alig bírja. Sok tehetséges, de szakmailag tapasztalatlan fiatal is bekerült a brüsszeli tolmács-
gárdába. Ezek egy része folyamatosan képezi magát, és majd hosszabb távon is beválik, más részük alkalmasint kihullik.
Hosszabb távon azokra a kollégákra kívánnak építeni az EU tolmácsfoglalkoztató intézményei, akik legalább két-három nyelvből
képesek magas szinten tolmácsolni. (A + C + C + C, illetve A + B + C + C nyelvkombináció – egyelőre az ilyen ritka, mint a fehér
holló. Úgyhogy kivételképpen felvettek –felvesznek - tehetséges, fiatal kollégákat egyetlen „C” szintű nyelvtudással is. Persze
nekik később majd „adjonction”-t kell tenniük: újabb nyelvből – nyelvekből – le kell majd tenniük a SCIC-vizsgát vagy a
„concours”-t.) Szavaimat igazolhatják a jelenlévő kollégák között többen is, akik szintén rendszeresen dolgoznak az EU
intézményeiben. A brüsszeli munkáltatók szerint az új tagállamok közül Magyarországon a legjobb a tolmácsképzés (három
uniós akkreditációjú tolmácsképző intézmény is van nálunk: az ELTE FTK, a strasbourg-i Marc Bloch egyetem diplomáját adó
Műegyetemi Tolmácsképző, illetve a Szegedi Egyetemen működő intézet), nem kellett velünk „a nulláról indulni”.
Technikai szempontból igen jó körülmények között dolgozunk. Betartják a kabinokra vonatkozó műszaki és kényelmi
szabványokat (hangszigetelés, légköbméter, hőmérséklet, légnedvesség, ergonomikus berendezés, víz, kávé) és optimális
munkafeltételeket biztosítanak. Semmi mással nem kell törődnünk, csak azzal, hogy a munkát jól elvégezzük.
A munka speciális. Valaha az volt a vélemény, hogy a szinkrontolmácsolásból száműzni kell a relét. Kiderült, hogy szép a teória,
de 20 nyelvet – legalábbis egyelőre - nem lehet így lefedni. Ehhez öt-hat passzív nyelvből nagy biztonsággal saját anyanyelvére
tolmácsolni képes tolmácsgárdára van szükség, ami még hosszú távon is valószínűtlen, hogy létrejön. A Tanácsban és a
Parlamentben már rájöttek, lehetővé kell tenni, hogy a tolmácsok egyszeres reléből dolgozzanak. A kétszeres relét igyekszünk
elkerülni. A tolmácsolás az „új nyelvű kabinokban” 95 százalékban, illetve az úgynevezett „nagy nyelvi kabinokban” 100
százalékban anyanyelvre történik.
A lehetséges nyelvkombinációk száma számításom szerint meghaladja a százat. Gyakorlatilag azonban többnyire valamely
nagy nyelvből, illetve valamely régi nagy nyelvi kabin (angol, német, francia, olasz, spanyol) közvetítésével dolgozunk.
Létfontosságú, hogy milyen munkát végez az a kabin, amelyiknek a közvetítésével tolmácsolunk. Tapasztalataim többnyire
nagyon jók: régi kinti kollégáink többsége igazi „nagy profi”. Az információ-átadás gyakorlatilag száz százalékos. Igen ritkán
(mondhatni egyáltalán nem) követnek el súlyosabb szakmai hibát.
A magyar gárdában csak elvétve akad olyan kolléga, akinek érdekesebb, ritka nyelvkombinációja van. Egy kolléganőnk nemrég
vizsgázott le görögből, és akad olyan kollégánk-kolléganőnk is, aki hollandból, finnből vagy svédből is tud közvetlenül venni. De
mivel egy időben sok helyszínen sok ülés van, ez csak alkalmanként, kisegítő jelleggel működik. Így a magyar kabinban –
életemben először – együtt ülök és dolgozom más fő munkanyelvű kollégákkal.
Ez roppant tanulságos dolog. Ráadásul nem lehet előre tudni, hogy ki milyen nyelven fog hozzászólni, ennek folytán állandóan
a kabinban kell ülni és figyelni. Bármikor ránk kerülhet a sor. A kabin személyzetéből többnyire egy, olykor két azonos fő
munkanyelvű tolmács van megbízva azzal, hogy aznap, illetve azon az ülésen „retour”-t adjon. Akinek ez a feladata, netán „pivot
unique”, vagyis az arra az ülésre beosztott kollégák közül (akik létszáma a húsz kabinban eléri a 60 főt – egy-egy ülésen olykor
több a tolmács, mint a résztvevő) egyedül tud magyarból „visszafelé”, vagyis valamely nagy idegen nyelvre tolmácsolni, az ülés
alatt még a mellékhelyiségbe sem tud kimenni.
Az Európai Tanács, illetve az Európai Parlament ülésein három, alkalmanként négy tolmács ül egy-egy nyelvi kabinban. Az EU
Bíróság két tolmáccsal oldja meg a feladatot. A Bíróságon minden tárgyalás előtt egy egész napot biztosítanak a tolmácsnak a
felkészülésre. A Tanácsban is sokat kell készülni az ülésekre, de ott minden nap dolgozni kell, napi hét-hét és fél óra a nettó
munkaidő. A délelőtti és a délutáni ülés (séance) közé - újlatin nyelvű országok szokása szerint - hosszabb (legalább másfél
órás, de gyakran két-két és fél órás) ebédszünetet iktatnak be. Az átlagos munkaterhelés elég nagy: nem ritka, hogy valaki egy
héten akár nyolc-tíz „séance”-t is végigdolgozik. Vannak esti és olykor (főleg a Parlamentben, de néha az Európai Tanácsban
is) éjszakai ülések. Éjszakai ülés után a rákövetkező nap délelőttjén fél nap pihenőidő jár. Az állásban lévők („fonctionnaire”-ek,
illetve „temporaire”-ek „normája” (bár ezt még senki nem látta leírva) kéthetenként tizenkilenc „séance”. Egy „séance” átlagos
időtartama három és fél-négy óra. A Tanácsban egy átlagos munkahét öt, a Parlamentben négy napos. A Tanácsban általában
délelőtt tízkor kezdődnek az ülések, és kb. délután hatig tartanak. A Parlamentben reggel kilenckor, és este fél hétig szoktak
tartani. A Parlament plenáris ülésein osztott teamek vannak, az igénybevétel olyan intenzív, hogy egy-egy bevetés nem tarthat
tovább két, maximum két és fél óránál, és senki nem osztható be napi kettőnél többször. A Bíróságon egy-egy tárgyalás ritkán
tart két-három óránál tovább, de ez terhelésben felér egy átlagos munkanappal.
Reagálni szeretnék a Népszabadságban tavaly ősszel megjelent cikkre. Miért szeretjük mi tolmácsok, ha a magyar delegátus
magyarul beszél? A plenáris ülésen egy-egy felszólalásra másfél usque három perc az időkorlát. El lehet képzelni, hogy egyes
képviselők milyen gyorsan hadarják el szövegeiket. A hivatali titoktartás megsértése nélkül hadd idézzek egy példát arra, hogy a
delegátusok olykor magyarul is csaknem megoldhatatlan feladat elé állítják a tolmácsot, különösen akkor, ha – mint ez
előfordul – az írott szöveget nem bocsátják a kabin rendelkezésére. „A Nyugat-Balkán országaival való tárgyalásra
felhatalmazást adó mandátumra vonatkozó magyar vizsgálati fenntartást visszavonjuk.” Az ilyen mondatszerkesztés, a határozói
és jelzős szerkezetek halmozása – első hallásra improvizálva – egyszerűen követhetetlen, arról nem beszélve, hogy angolra
vagy franciára csak akkor fordítható. Ha a tolmács a végén kezdi, és onnan halad visszafelé. Vagy egy másikat: „Különösen
értékes az a holisztikus megközelítés, amely a munkahelyteremtés kérdéskörét és a foglalkoztatottság növelésének a
szükségességét a makrogazdasági környezet alakulásával szoros korrelációba hozza és rámutat a gazdasági növekedés
lassuló vagy gyorsuló ütemének igen fontos szerepére is.” A magyar tolmácsok megpróbálják rávenni a magyar küldötteket,
hogy beszéljenek emberi nyelven.
Különösen visszás, ha olyan kollégák keltik rossz hírét a kint dolgozó tolmácsoknak, akik csak hallomásból, szállongó
pletykákból értesülhettek arról, hogyan folyik a munka Brüsszelben, Strasbourg-ban vagy Luxembourg-ban. Egy kolléga a
televízióban engedett meg magának megfellebbezhetetlennek szánt kijelentéseket, és tavaly ősszel három itthoni kollégánk a
Népszabadságban nyilatkozott, egyebek között arról, hogy Strasbourg-ban a magyar tolmácsok könyörögnek a kiküldötteknek,
hogy beszéljenek magyarul, mert ők így többet gyakorolhatják az angolt. Ez alaptalan rágalom, és az irigység vagy a
rosszindulat is mondathatta az illetőkkel.
Persze nem mindig és nem mindenki dolgozik egyenletesen, illetve tökéletesen. Akadnak szakmai hibák, jó tolmács is lehet
indiszponált.
Történtek és történnek félrefordítások is, ezért szükségesek a megfelelő háttérismeretek. Előfordult, hogy a „multilateral
agreement” angol kifejezést valaki máltai megállapodásnak fordította. Sok félreértés adódik a különböző anyanyelvű beszélők
sajátos kiejtése miatt. Nagy tapasztalattal lehet csak rájönni, hogy amikor a német anyanyelvű beszélő „Poltikszi integrup”-ot
mond, akkor angolul a Baltic Sea-ről van szó, vagy hogy amikor egy – egyébként kelet-közép-európai illetőségű - elnök kiejti a
„csekk” hangcsoportot, akkor nem egy cseh nemzetiségű delegátusra utal, sem pedig a pénzforgalomra, hanem arra, hogy az
éppen folyó szavazást elektronikusan kell ellenőrizni („check”). Vagy könnyen egy újabb, ismeretlen rövidítésnek gondolhatja a
tolmács, amikor az EGNC (i-dzsi-en-szi) hangcsoportot hallja, holott csak az Égei-tengerről van szó angolul. A nemzetközi
politikában amúgy is rengeteg a rövidítés, ezeket mind több nyelven (magyarul is) pontosan kell ismerni és visszaadni. Az
angol UNDP franciául PNUD (magyarul az ENSZ fejlesztési programját jelenti), a francia OSCE magyarul EBESZ. Ami angolul
ESDP, az franciául PESD, magyarul pedig EBVP (Európai Biztonság- és Védelempolitika), és így tovább. A speciális uniós
rövidítéseket pedig még inkább: tudni kell, hogy a „kobü” betűszó (leírva: COBU) az Európai Parlament Költségvetési
Szakbizottságát takarja, a „kokobü” pedig (leírva: COCOBU) a Költségvetési Ellenőrző Szakbizottságot). Nem összetévesztendő!
Akkor sem, ha valaki épp abban a pillanatban köhög vagy tüsszent akár az ülésteremben, akár a kabinban. A szóhasználat, a
terminológia egyébként messzemenően formalizálva van. A francia „Commission exécutive” kifejezés az Európai Bizottságot
jelenti, és a „Règles de Procédure” a világért sem fordítandó „Házszabály”nak, mert a dokumentum hivatalos magyar
elnevezése „Eljárási Szabályzat”. Az sem magától értetődő, hogy mi fán terem a „shadow rapporteur” (ang.), illetve a „rapporteur
fictif” (hivatalosan egyelőre – jobb híján – árnyék-jelentéstevőnek fordítjuk magyarra).
Azt is a pillanat tört része alatt meg kell tudni érteni, hogy milyen anyanyelvű elnök hogyan torzítja el egy magyar (vagy más
állampolgárságú) hozzászóló nevét. Így Madame Kozakovaksz (fr.) egyszerűen Kósáné Kovács Magdolna, Monsieur Gzabaori
(fr.) nem más, mint Őy Csaba, a Mister Sendeván (ang.) megszólítás Szent-Iványi Istvánt takarja, Szenyor Ehhi (sp.) pedig
Hegyi Gyulát. Kezdők beérhetik a Százser / Zacher (Szájer József) vagy a Szürzsán (Surján László) hangcsoport megfejtésével.
Mint tudjuk, nem nyelvet fordítunk nyelvre, hanem egyik kultúrát egy másik kultúrára. Igencsak meggyűlt egy különben kiváló
kolléganő baja egy bújtatott József Attila-idézettel, amikor a magyar hozzászóló azt fejtegette, hogy a Nyugat akkor támogathat
bennünket hathatósan, ha „nemcsak szívére veszi gondjainkat, hanem a vállára is”. Nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy ezt
a szólásmondást kellett lefordítanom: „Ember legyen a talpán az, aki…” De az is megesett velem már (nem uniós
intézményben), hogy egy ünnepi beszéd szerzője és felolvasója egy hosszú Camus-idézettel kezdte megemlékezését –
magyarul. Szöveget persze miért kapna a tolmács, úgyhogy csak rajta, fordítsa vissza kapásból – francia eredetire…
Meg kell tanulnunk az uniós szakzsargont is, hogy el tudjunk igazodni. Minden formalizált, még az is, hogy ha a szónok hibázik,
mit kell mondani (a tolmács ne a saját nevében helyesbítsen). Még a közbeszólásokat is formalizálták. Ha változik a beszélő, a
tolmács legfeljebb ennyit mondhat: „Elnök:” Meg kellett tanulnunk másképpen gondolkodni.
A magyar tolmácsok között kb. 25 a főállású, a zöm kezdő. A Parlamentben, illetve a SCIC-nél 10 – 13 főállású (staff interpreter,
franciául fonctionnaire) - vagy ha meghatározott időre alkalmazták, akkor temporaire - van, a Bíróságnál csak ketten vannak
főállásban; a többi (mintegy negyven-ötven kolléga) freelance (szabadúszó), és többnyire Magyarországról (esetleg
Franciaországból vagy más környező országokból) utazgat ki, amikor – általában elég rendszeresen - szükség van rá. A
szükséges létszám a magyar kabinban sincs teljesen „feltöltve”. Mindig van lemorzsolódás, és lehet még vizsgára jelentkezni.
A tolmács állandó tartózkodási helyét (aminek alapján a kiküldetési honoráriumot és költségtérítéseket elszámolják) uniós
zsargonban angolul „professional domicile”-nak , illetve franciául „domicile professionnel”-nek nevezik. Olyan szabadúszó
kolléga is akad, aki a rendszeres foglalkoztatottság reményében kiköltözött Brüsszelbe. Neki a „domicile professionnel”-je
Brüsszel.
Azért jegyzem ezt meg, mert – a munkavégzéssel kapcsolatos sok más szakkifejezéshez hasonlóan - ez sem érthető első
hallásra. Csak a „beavatottak” tudják, mi az „affichage” vagy a „défraiement”, és kicsoda a „gestionnaire des paiements”.
Vannak időnként botrányok is. Kovács László azt mondta a sajtónak, hogy az első parlamenti szakbizottsági meghallgatásának
fogadtatása azért volt rossz, mert rosszul tolmácsolták. Ő ugyanis angolul beszélt. Egyébként szerintünk jobban járt volna, ha –
mint a második biztosjelölti meghallgatáson - az anyanyelvét használja. A tolmács-kolléga virtuóz módon fordította németre
még a „mozdonykerék-pumpálás” kifejezést is, ami pedig igazán nem tartozik az alapszókincshez.
Hát egyelőre ennyit – menet közben. Az utazósebességet sikerrel felvettük.
A többi „új nyelvű” kabinhoz képest igazán nincs szégyenkezni valónk, de egy pillanatra sem pihenhetünk babérjainkon, mert
azok igen hamar fonnyadnak. Minden perc újabb kihívás elé állít bennünket, és még hosszú időbe fog telni, mire a régi „nagy
nyelvű” kabinok szintjére és üzembiztosságára feltornásszuk magunkat. De amit általában teljesíteni tudunk, az kezdetnek
egyáltalán nem rossz.
Fáber András
2004
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
